Ha már a kis dolgoknál tartunk… „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” Filippi 4:6 A két és fél évesemnek a cumija volt a mindene. Már nagy ágyban aludt, a szobatisztaságon is túl voltunk, de ettől a kis babakori kedvencétől csak nem akart elszakadni. Könyörögtünk, próbáltuk megvesztegetni, fenyegetőztünk …
imádság
30 napos édesanya átalakító kihívás – 26. nap
Nagy evangélium az anyaság kis feladatához „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” ApCsel 20:24 Mintha az anyaság ezernyi apró dologból állna össze. Ringatjuk a pici babáinkat. Összehajtogatjuk az aprócska ruhákat. …
30 napos édesanya átalakító kihívás – 25. nap
Az anyaság tisztítótüze „Ezért a gyermekért imádkoztam, és az ÚR teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az ÚRnak. Legyen egész életére felajánlva az ÚRnak! És ott imádták az URat.” Sámuel 1:27-28 Még egy picit merüljünk el Anna történetében. Janet Parshall írja: „Anna története megmutatja nekünk, milyen igazán Isten szerint nőnek lenni. Tudta, hogy …
30 napos édesanya átalakító kihívás – 24. nap
Fogadd el a melegítőnadrágomat élőáldozatként „Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.” 1Péter 3:3-4 Ez az Ige nem azt mondja, hogy nem fonhatjuk be a …
30 napos édesanya átalakító kihívás – 23. nap
Bizalom az édesapjukban Izsák feláldozásának története az 1Mózes 22-ből végül „happy end”-del zárult mindenki számára – kivéve Sárát. Képzeld csak el, milyen érzelmek törhettek fel benne, mikor elmesélték neki mi történt meg majdnem szeretett fiával Mórijjá hegyén? (Ráadásul a saját férje által!) Biztos vagyok benne, hogy a rettegés, a harag, az idegesség és a megkönnyebbülés …
30 napos édesanya átalakító kihívás – 22. nap
Gyermekáldozat „Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!” 1Mózes 22:2 Anna történetéből sokat tanulhatunk édesanyaként. Amellett, hogy válasszam a hálaadást a nehézségek közepette is, egy másik dologra is tanít engem Isten, amit Annának …
30 napos édesanya átalakító kihívás – 21. nap
Apró ruhák „Akkor így imádkozott Anna: Örvendez szívem az ÚRban, visszaadta erőmet az ÚR. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak. Nincs olyan szent, mint az ÚR, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” 1 Sámuel 2:1-2 Ahogy a minap átnéztem a fiam régi, kicsi ruháit, hogy félretegyem azokat, amelyeket …
30 napos édesanya átalakító kihívás – 20. nap
Szolgálni, amikor alkalmatlan „Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.” Máté 14:14 A Máté 15:29-ben azt olvassuk, hogy Jézus pihenni próbált egy hegyoldalban. Még alig ült le, amikor „nagy sokaság ment hozzá”, hogy meggyógyítsa őket. Hogyan reagált? Meggyógyította őket. Amikor meghozták neki az üzenetet, hogy Keresztelő Jánost megölték, szeretett …
30 napos édesanya átalakító kihívás – 19. nap
A szőlőtő ágai „Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” János 15:4-5 Édesanyaként gyakran gondoljuk …
30 napos édesanya átalakító kihívás – 18. nap
Ha nem válik be semmi, szórj lisztet „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16:33 A mai napom szörnyű volt. Minden, ami balul sülhetett el balul is sült el. A nagyobbik gyerek folyton hisztizett, a kisebbiknek is folyamatosan szüksége volt rám, az ebéd …