Nem túl csendes csendesség
„Álljatok meg és ismerjétek el: Én vagyok az Isten! Fönséges a népek fölött, fönséges a föld felett.”
Zsoltárok 46:11
Amióta édesanya vagy éreztél már bűntudatot, amikor az „egyéni csendesség” az eszedbe jut vagy szóba kerül? Úgy érzed, még egy egészen rövid bibliatanulmányozás és imádság is csak az alábbi három módon valósulhat meg:
1. gyerekfelügyelet mellett;
2. egy kulcsra zárt szobában, miközben valami ilyesmit kiabálsz: „Hagyd egy percre békén anyát, éppen Jézussal beszélgetek!”;
3. hajnali keléssel, miközben homályos tekintettel ülsz és bámulod a Bibliád?
De a Biblia nem azt mondja, hogy légy tökéletes csendben, hanem hogy állj meg egy időre a mindennapi tevékenységeid közben, hogy észrevedd, hogy szükséged van Istenre és időt tölts vele. Egyáltalán nem kell csendben lenni hozzá. Igazából az, hogy Istenből merítesz a bibliatanulmányozás és az imádság által, olyan dolog, amit a gyermekeiddel együtt is végezhetsz.
Feladat: Legyen az „elcsendesedés” egy játék! Játszatok együtt a gyerekekkel. Először bohóckodjatok, ugráljatok, táncoljatok. Majd amikor azt mondod „ÁLLJ!”, mindenkinek csendben meg kell állnia pár másodpercre. Használd ki ezt a rövid csendet, hogy hangosan imában megkéred az Urat, hogy használja fel ezt az időt, hogy megváltoztassa és megnyissa a szíveteket a napi csendességek alatt. Ezután ismétlés jön: bohóckodás, majd újra „ÁLLJ!”. Most használd ki ezt a nyugodt egy percet, hogy felolvasd a Példabeszédek azon fejezetét, ahányadik nap van ma. Legyen még egy kör, és az utolsó csendes percben egymás után mindenki röviden adjon hálát egy-egy dologért, dicsérjétek az Urat együtt.
Tessék! Meg is tartottátok ez első közös csendességeteket, és volt benne bibliaolvasás, imádság és dicséret is. Istennek nem arra van szüksége, hogy tökéletes csendben légy ahhoz, hogy elkezdjen munkálkodni benned, hanem arra, hogy felismerd, hogy szükséged van Rá és nyitott szívvel menj elé.
Imádság: Istenem, kérlek, adj több lehetőséget, hogy időt tölthessek veled. Használt ezt az időt arra, hogy megmutasd, mi a terved velem, mint édesanyával.
Forrás: https://www.reviveourhearts.com/articles/30-day-mom-makeover/
Fordította: Pásztor Eszter